Szilvásvárad, Lillafüred esküvői fotózás

Most rendhagyó módon az volt a pár kérése, hogy az esküvő utáni napokban készüljenek róluk a kreatív képek. Abból adódóan, hogy a menyasszonyt a vőlegény az oltárnál pillanthassa meg először. Az esküvői fotózás napjára a hétfőt tűztük ki, helyszínnek pedig Szilvásváradon a Szalajka völgyet, illetve Lillafüredet.

Szilvásvárad

A fotózást Szilvásváradon kezdtük, igaz hogy a fotózás kezdetekor leszakadt az ég, egy jó kis nyári vihar jól eláztatott mindent. De szerencsére csak 20 percet csúsztunk. Valójában nem is nevezhető annak, mert nagyon sok idő volt a két helyszínre tervezve. A Szalajka völgyben a fátyol vízesésnél kezdtünk, ahova autóval mentünk ki. Minden vizes volt az eső után és felhős, viszont az eső nagyon élénk színűvé tette a környezetet. Ennek volt köszönhető hogy ennyire élettel teliek a színek.

Innét még mentünk egy kicsit föntebb a völgyben a tisztásra, ahol lőttünk pár képet, ezt követően az utunk már csak lefelé vezetett, ahol különböző helyeken megálltunk még.

Lillafüred

Szilvásváradi részt befejezve elindultunk Lillafüredre. Lillafüredi esküvői fotózás a tónál kezdődött. Ezt követte helyszínben a függőkert, amit nem olyan rég újítottak fel. Ennek a legalján kezdtünk a vízesés aljában és innét haladtunk fokozatosan fölfelé.

Még mindig nagyon szeretem a hely lépcsőzetes elrendezését. Rengeteg virág volt igazi színkavalkád volt ahogy a mellékelt képeken is látszik. A fotózás majdnem végére a nap is előbukkant pár kép erejéig és becsempésztem pár fotóra. A hámori tó partján zártuk a napi fotózásunkat.

Egy kis konklúzió a pároknak, akik esküvőre készülnek. A külön napi fotózás előnye, hogy van idő fotózni, nem kell kapkodni. Külön napi esküvői fotózásnál nem kell helyszínekben akkora kompromisszumot kötni. Ami a legfontosabb, nincs rajtatok az esküvő napi stressz és így önfeledten eltudjátok magatokat engedni a pillanatnak.

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s Törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún, cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás