Gondolom eljön az esküvőd szervezésének az a pillanata, amikor azt a személyt kell kiválasztanod, aki az életed egyik legfontosabb napját gyönyörű fotókkal örökíti meg. Kérlek enged meg, hogy pár tanáccsal segítsek a esküvői fotós kiválasztásában, hogy unalmas képek helyett, igazán izgalmas és gyönyörű emlékeket készítő szakembert, esküvői fotóst segítsek választani.

Ritka azoknak az esküvőknek a száma, ahol egy héten belül van a jegyes fotózás, az esküvő fotózása és a külön napi fotózás. Itt most ezt történt Zsuzsi és Péter esküvőjén. Itt abból fakadóan lett minden egy héten belül megoldva, hogy ők külföldön élnek. Így nagyon rövid ideig tartózkodtak itthon, de szerencsére sikerült mindent időben összehoznunk.

Most rendhagyó módon az volt a pár kérése, hogy az esküvő utáni napokban készüljenek róluk a kreatív képek. Abból adódóan, hogy a menyasszonyt a vőlegény az oltárnál pillanthassa meg először. Az esküvői fotózás napjára a hétfőt tűztük ki, helyszínnek pedig Szilvásváradon a Szalajka völgyet, illetve Lillafüredet.

Annyiszor találkozok azzal hogy ismerőst felkérnek fotózni. Úgy gondolják a párok, hogy az ismerősnek van egy jó gépe és úgy is ott lesz az esküvőn, mint vendég és ha szeret fotózni, miért ne fotózza ő az esküvőjüket. Felkérik hogy csináljon pár képet az esküvőn, úgy sem tart semmiből neki és még spórolnak is egy vele.

 

Jártam átutazóba már sokat Kazincbarcikán, de esküvőt fotózni első alkalom volt számomra. A készülődést itt meg is tartottuk, a kreatív fotózásra már Szilvásváradon illetve útközbeni helyszíneken került sor. Itt találkoztunk a videós csapattal is, akikkel nagyon jó összhangban együtt tudtunk dolgozni egészen hajnalig. Nem is szaladnék előre ennyire még, a kreatív fotózásra jöttek velünk koszorús lányok is így róluk is készült kép. A beállított képek elkészülte után visszamentünk Kazincbarcikára fotózni. Illetve pár pihent egy kicsit még a vendégek fogadása előtt.

Ózdon fotóztam esküvőt aminek főszereplői Dia és Zoli. Igazi napsütéses nyári időnk volt a fotózásra, a kreatív képeket a pár kérésére a szertartás után tartottunk meg. Így késő délután készítettünk pár parkos képet illetve a volt Tiszti Kaszinó épületében alkottunk. A vidám a hangulatról a képek tanuskodnak.

Az év első esküvői fotózása Ózdon zajlott le számomra, ami nevezhető számomra haza terepnek. Viola és Zola külföldről szervezték le az esküvőjüket, ami nem egy könnyű dolog. Nagyon változatos lett a kreatív fotózásuk, mert sok és nagyon eltérő helyszíneken volttunk. Az első álomásunk az Olvasó volt Ózdon ami egy nagyon patináns épület. Ezt követően a gyárba mentünk át a Rombauer romszínpadhoz és egy működő üzembe.

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s Törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún, cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás