Jártam átutazóba már sokat Kazincbarcikán, de esküvőt fotózni első alkalom volt számomra. A készülődést itt meg is tartottuk, a kreatív fotózásra már Szilvásváradon illetve útközbeni helyszíneken került sor. Itt találkoztunk a videós csapattal is, akikkel nagyon jó összhangban együtt tudtunk dolgozni egészen hajnalig. Nem is szaladnék előre ennyire még, a kreatív fotózásra jöttek velünk koszorús lányok is így róluk is készült kép. A beállított képek elkészülte után visszamentünk Kazincbarcikára fotózni. Illetve pár pihent egy kicsit még a vendégek fogadása előtt.

Ózdon fotóztam esküvőt aminek főszereplői Dia és Zoli. Igazi napsütéses nyári időnk volt a fotózásra, a kreatív képeket a pár kérésére a szertartás után tartottunk meg. Így késő délután készítettünk pár parkos képet illetve a volt Tiszti Kaszinó épületében alkottunk. A vidám a hangulatról a képek tanuskodnak.

Az év első esküvői fotózása Ózdon zajlott le számomra, ami nevezhető számomra haza terepnek. Viola és Zola külföldről szervezték le az esküvőjüket, ami nem egy könnyű dolog. Nagyon változatos lett a kreatív fotózásuk, mert sok és nagyon eltérő helyszíneken volttunk. Az első álomásunk az Olvasó volt Ózdon ami egy nagyon patináns épület. Ezt követően a gyárba mentünk át a Rombauer romszínpadhoz és egy működő üzembe.

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s Törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún, cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás